2025-06-07

ABRAMOVICS ALENA
RÖVID INTERJÚ

⚡ABRAMOVICS ALENA⚡ INTERJÚ
__

• Hogyan értékelnéd a szezont kapusposzt szempontjából?

AA - Ebben a szezonban voltak hullámvölgyek, de összességében szerintem jól teljesítettünk kapusposzton is. Lili egész idényben próbálta hozni magát, még ha nem is mindig sikerült minden meccs tökéletesen. A legfontosabb pillanatokban viszont ott volt – például amikor az utolsó öt percben kellett bravúrokat hozni. Ezek döntő jelentőségű védések voltak. Lili hozzáállása, koncentrációja és fejlődése nagyon pozitív, és ez rengeteget jelentett a csapatnak is. Niki talán egy kicsit többet várt ettől az évtől, de én nagyon örülök annak, hogy minden meccsen tudta hozni a szintet. A hetes védésekben nagyon jó volt, jól be tudta zárni a területet – szerintem ebben nagyon erős volt. Úgyhogy neki is jól sikerült ez az év.

__
• A szezon elején hová tetted volna a csapatot a tabellán, és ehhez képest hogyan látod most a bronzérmes eredményt?

AA - Amikor az első napon találkoztunk, Gábor elmondta, hogy mit vár a szezontól. Úgy képzeltem, hogy valahol a középmezőnyben végzünk. Nagyon fiatal a keret, vannak rutinos játékosok is, de az összkép még nem volt igazán stabil. Azt hittem, ez a fiatal társaság nem biztos, hogy végig kiegyensúlyozott teljesítményt tud nyújtani – és ehhez képest óriási meglepetés és öröm, amit végül elértünk.
Ahogy elkezdtük a közös munkát, és elindult a bajnokság, az első meccsek már biztatóak voltak. Például a Kisvárda elleni találkozó nagyon feldobta a lányokat – és engem is. Aztán jött a Debrecen elleni meccs, ami komoly lökést adott az egész csapatnak.
Persze voltak nehezebb időszakok, hullámvölgyek, de a lányok mindig küzdöttek – az utolsó párharcokban, az utolsó percekben is. Sokszor akkor is pontokat szereztünk, amikor nehéz helyzetben voltunk. Jó érzés volt látni, hogy akkor is harcoltunk, ha nem ment minden tökéletesen – felszabadultan, mosolyogva, néha kicsit feszülten, de mindig összetartva.
A harmadik hely számomra csoda. Két év alatt az NB I/B-ből eljutottunk idáig, és most jövőre nemzetközi kupában szerepelhetünk. Ez hatalmas lépés. Nehéz még felfogni, de nagyon örülök, és bízom benne, hogy ezt a lendületet át tudjuk menteni a következő szezonra is.

__
• Most, hogy Tóth Niki távozik és Bukovszky Anna érkezik, milyen hatással lehet ez a kapusposztra, és hogyan készülsz az új felállásra?

AA - Szerintem most Anna nagyon hasonló helyzetben van, mint Lili volt két évvel ezelőtt. Az utolsó éve talán nem sikerült neki annyira jól, de pont ezért most nagyon "éhes" – meccsekre, lehetőségre, fejlődésre. Ez egy egészséges versenyhelyzetet teremt a kapusposzton. Ha van ilyen konkurencia, az mindig felpörgeti a teljesítményt, és segít, hogy még többet hozzanak ki magukból. Remélem, hogy barátságos kapcsolat marad közöttük, de a versenyszellem mindenképp ott lesz – nemcsak a meccseken, hanem minden egyes edzésen is. Ez a kapuspáros szerintem csak erősebbé teszi a csapatot.

__
• Személyesen milyen célokat és terveket fogalmaztál meg a következő szezonra – akár a kapusokkal, akár a saját edzői munkáddal kapcsolatban?

AA - Az a célom, hogy az edzéseket mindig friss, izgalmas, motiváló élménnyé tegyem. Ne csak fizikailag fáradjanak el a lányok, hanem lelkileg is jól érezzék magukat – jöjjenek szívesen kapusedzésre. Emellett szeretném, ha kevesebb lenne a hullámzó teljesítmény, és inkább stabilitás jellemezné a kapusainkat. Nem feltétlenül mindig kiemelkedő teljesítmény kell, hanem megbízhatóság – ez a mai kézilabdában kulcsfontosságú. Persze örülök, ha valaki kiemelkedőt nyújt, mint most például a Fehérvár vagy a Dunaváros elleni meccseken. Én is fejlődni akarok, és szeretném, ha a lányok velem együtt fejlődnének. Apró lépésekkel, pozitív szemlélettel, mosolyogva haladunk egy irányba – és ez a fejlődés mindenkit előrevisz.
__
#molesztergom #esztergomhandball #ekc