2026-07-17

ZIZI
ERŐNLÉTI EDZŐKÉNT

⚡️ ZIZI, ERŐNLÉTI EDZŐKÉNT ⚡️
__
Új szerepkörben kezdte meg a felkészülést Szucsánszki Zita, aki az idei szezontól már erőnléti edzőként segíti csapatunk munkáját. Az első edzéshetet követően arról kérdeztük, hogyan élte meg a váltást, és milyen tapasztalatokat szerzett az alapozás első napjaiban.
__
Szucsánszki Zita szerint különleges érzés volt már nem játékosként, hanem a szakmai stáb tagjaként megkezdeni a közös munkát. Bár szokatlan volt, hogy ezúttal nem neki kellett teljesítenie a felméréseken, így sokkal inkább a játékosokra és az ő terhelésükre tudott koncentrálni.
__
“Kicsit furcsa volt, hogy az első edzésen már nem kellett átesnem a teszteken, nem kellett futni vagy kondifelmérésen részt venni, de emiatt sokkal nyugodtabban érkeztem az edzésekre. Inkább arra figyeltem, hogyan érzik magukat a lányok, hiszen az első hét mindig nagy kihívás a nyári szünet után. Már az első napoktól komoly intenzitással dolgoztunk, a labdás edzések mellett fokozatosan a konditermi munka is egyre nagyobb szerepet kapott. Ilyenkor a legfontosabb, hogy lefektessük az alapokat: az új játékosok megismerjék a közös munkát, felvegyék a ritmust, a rutinosabbak pedig segítsék őket a beilleszkedésben. Az a célunk, hogy lépésről lépésre mindenki eljusson arra a szintre, ahol a csapat egységesen tudja folytatni a felkészülést.” – foglalta össze gondolatait az első hét után Szucsánszki Zita.
__
#esztergomhandball #molesztergom #ekc